A térséget hegyvidéki kaszálókkal és legelőkkel tarkított hatalmas erdőségek borítják. Növényföldrajzi szempontból nagyon érdekes azon fajok jelenléte, melyek a délorosz sztyeppéken őshonosak. Ilyen például a Tündérkert teraszain élő pusztai árvalányhaj (Stipa joanis), a törpe sás (Carex humilis), a festő csülleng (Isatis tinctoria), a szirti ternye (Alysum saxatile), a moldvai siskavirág (Alysum moldavicum), a bársonyos siskavirág (Alysum lisanthum). Ez utóbbinak egyik változatát (Alysum lisanthum var gyilkosense) itt írták le. Ez az egyedülállóan gazdag tájegység több bennszülött (endemikus) fajnak nyújt otthont. Ilyen mindenekelőtt az itt felfedezett békási csűdfű (Astragalus pseudopurpureus), a Römer-csűdfű (Astragalus römeri) és a pozsoritai hölgymál (Hieracium pojoritense).
Az erdővel borított területekena tűlevelűek dominálnak, de előfordulnak lombhullató fafajták is. A legelterjedtebb tűlevelű fajok a lucfenyő (Picea excelsa), jegenyefenyő (Abies alba), az erdei fenyő (Pinus silvestris), a vörösfenyő (Larix decidua). A tiszafa (Taxus baccata) a múlt század elején még jelentős állománnyal rendelkezett, de a lelkiismeretlen pusztítás következtében ma már csak néhány példány fordul elő, hozzáférhetetlen helyeken. A lombhullatók közül említést érdemel a közönséges nyír (Betula pendula), a bükk (Fagus silvatica), de előfordul a juharfa is (Acer pseudoplatanus). A bokorszinten gyakori a farkasboroszlán (Daphne mezerum), a fürtös bodza (Sambucus recemosa), a szillevelű gyöngyvessző (Spiraea ulmifolia) és az ükörkelonc (Lonicera xylosteum). A lágyszárúak közül említésre méltó a szívlevelű nadálytő (Symphytum cordatum), az ikrás fogasír (Dentaria glandulosa), a tüdőfű (Pulmonaria rubra), a farkasszőlő (Peris quadrifolia), a henyeboroszlán (Daphne cneorum) és a százszorszép (Bellis perennis). A harasztok közül a hölgyharaszt (Athyrium filix-femina), a kígyózó korpafű (Lycopodium annotinum) és több pajzsika-faj (Dryopteris-) jellegzetes.
A havasi kaszálók és legelők élővilága: erdei deréce (Chamaenerion augustifolium), erdei aggófű (Senecio silvaticus), gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa), nadragulya (Atropa belladona), veres csenkesz (Festuca rubra), cérnatippan (Agrostis tenulis), szőrfű (Nardus sricta), macskatalp (Antenneria dioica), fehér zászpa (Veratrum album). A kipusztulás veszélye fenyegeti a sárga tárnicsot (Gentiana lutea), melyet régiesen dancurának hívnak és a népgyógyászat nagyra értékeli a gyökerét. Elterjedtségéről vallanak a Dancurás, Dancurus, Danciás helynevek is.
Ami a mészkősziklát élővilágát illet, a következő fajok a legelterjedtebbek: nyúlfarkfű (Sesleria heuffleriana), pusztai csenkesz (Festuca rupicola), Zawadski-mécsvirág (Melandrium zawadsi), Rehmann-perje (Poa nemoralis ssp. rehmanni), Simonkai kövirózsa (Sempervivum simonkaikum), üstökös kakukkfű (Thymus comosus), békalen (Linum catarhicum), Bánffi-dercefű (Gysophila petraea), kárpáti harangvirág (Campanula carpatica), kisasszonypapucs (Cypripedium calceolus). A mészkőszirtek ékszereként elkönyvelt havasi gyopárt (Lentopodium alpinum) a kipusztulás veszélye fenyegeti, mert a lelkiismeretlen nyerészkedők leszedik és árusítják.
